background
logotype
image1 image2 image3 image4

Adventi kézműves foglakozás

Az Önkormányzat támogatásával és Nagyné Edit vezetésével adventi kézműves foglalkozáson vehettek részt a gyerekek. A mézeskalács díszek mellett elkészült - hagyományteremtő szándékkal - a falu mézeskalács Betleheme is, amit idén az Önkormányzat a bajnai Óvodának ajándékozott.


 

Bajnai csillagszeműek

2012. szeptemberétől  bajnai gyerekek is tagjai a Csillagszemű Táncegyüttesnek: Dinnyés Liliána, Dinnyés Karina, Dinnyés Gergő, Farkas Veronika, Farkas Borbála és Józsa Dávid.

A bicskei óvodás- és iskoláskorú csoportot Mayer Orsolya vezeti.

A gyerekek számos rendezvényen és eseményen szerepelnek – Kongresszusi Központ, Hagyományok Háza, Erkel Színház - képviselve az élő néptánc és népzene hagyományait és értékeit. 


 

Rózsabimbó énekegyüttes

A tatabányai Rózsabimbó Énekegyüttest Hudoba Gyuláné, Horváth Gyuláné, Dinnyés Ferencné és Pallagi Tibor kísérte el a DUNA TV élő adásába és segítették a felkészülésüket. (A képre kattintva további fotók láthatók)


 

Tábornyitó 2014.